BICIKLIRÚRA


      

          

                                                                

    Egy szép napon igazgató bácsival és Stanka Erika nénivel meg 10 felső tagozatos tanulóval elindultunk egy biciklitúrára. Az útvonal: Nána-Dudar-Csetény-Jásd-Római Fürdő melletti forrás-majd ismét Nána volt. Dudaron csatlakoztunk a dudari biciklisekhez, akik 15-en voltak. Csetény végén megálltunk egy kis boltban, ahol mindenki vehetett jégkrémet, majd jóllakottan folytattuk utunkat a Tóth Tanya felé, ahol lovaglási lehetőség volt. Jásdon megtekintettük a Poós-malmot, valamint sé-takocsikázni is lehetett. Az erdőben is mindenki nagyon jól érezte magát, itt pedig szalonnát sütöttünk, és számháborúztunk. Nekünk a Tóth tanya-i lovaglás tetszett a legjobban, mert ott lehetett lovagolni, és nagyon szeretjük a lovakat, valamint viszont is láthattuk őket, mert tavaly már egyszer ellátogattunk ide.                        
    Hazaérkezéskor mindenki nagyon elfáradt, de jól érezte magát. Szeretnénk megköszönni, hogy ilyen jó túrát szerveztek nekünk, és reméljük ilyen útra a jövőben is adódik majd lehetőség.

Váradi Henrietta

 További fotók az eseményről