Ezüstmise
Mondhatnám, szakkifejezés, de tulajdonképpen könnyen kitalálható a jelentése.
Ahogy a házasságban élők ünnepelni szokták a házasságuk jeles fordulóit, úgy
ezt teszik Jézus elkötelezettjei is. Ez a 25 éves évforduló elnevezése.
Hívő katolikus családba születtem Veszprémben. Ez önmagában
még nem jelentené, hogy Jézus elkötelezettje legyek, és nem jelenti
feltétlenül, hogy papként legyek az. Jézus elkötelezettje bárki lehet,
házasságban és azon kívül is. Én kicsi gyerekkorom óta jól éreztem magam az
oltár körül, és ez egyre inkább meghatározó lett az életemben. Így a kezdeti
időszak, a ministrálás egyenes utat jelentett a papi pálya, hivatás felé. Az
általános iskola után az esztergomi Ferences Gimnáziumban folytattam
tanulmányaimat. Ez 1970-74 között volt. Azért tartom fontosnak ezt
megjegyezni, mert akkoriban a politikai helyzet egyáltalán nem volt kedvező. A
kommunista állampárt mindent megtett annak érdekében, hogy a vallás és az
iránta való érdeklődés közmegvetés tárgya legyen. Akkoriban még az ötvenes
évekből eredő vallásüldözés nyomán több pap volt börtönben csupán azért, mert
pap volt. Ez volt az alapvető oka annak is, hogy édesapám – aki ezt az ünnepet
már nem érhette meg, hiszen másfél éve (93 éves korában meghalt) – jövőm
biztonsága miatt óvott a papi pályától.
Talán érdekes momentum, hogy annakidején vékony gyerek voltam
annyira, hogy amikor az érettségit követően katonai sorozásra mentem a
sorozóbizottság nem tartott alkalmasnak katonai szolgálatra. Elvben
gyógykezelésre javasoltak, ami azt jelentette, hogy híznom kellett volna.
Ezután történt, hogy a Veszprémi Egyházmegye kispapjai közé jelentkeztem, és
felvételt nyertem a papnövendékek közé. Akkoriban a püspökségeknek kötelező
volt a felvételt nyertek nevét-adatait a nagy hatalmú Állami Egyházügyi
Hivatalnak (ÁEH) jelenteni. Ekkor újabb sorozásra hívtak be két másik kispap
társammal együtt. Ekkor már akkora „alkalmas” pecsétet tettek a katona
könyvembe, ami legalább húsz másik pecséthez is elegendő lett volna. Azonnal
bevonultattak a Lenti-i lövészezredbe, ahol tüzér lettem. Napra 2 év katonaidő
következett. Akkoriban a kispapokat tanulmányaik elkezdése előtt főként két
helyre vitték katonának, Lentibe és Nagyatádra. Mindegyik büntetőhelynek
számított.
Az eddig eltelt időszakban jelentős szerepet játszottak az
életemben azok a papok, akik plébánosaim, hitoktatóim, ill. elöljáróim voltak.
Jelesül: Heves Lajos Miklós, majd Csere Sándor esperes, a veszprémi Árpád-házi
Szent Margit plébánia plébánosai. Első hitoktatóm Sipos Lajos káplán úr volt,
majd pedig Csere Sándor veszprémi önálló hitoktató volt. Az esztergomi
Ferences Gimnáziumban az akkori plébánosom, második hitoktatóm Csere Sándor
régi osztálytársa, P. Dr. Máté Károly Teodóz ferences volt.
A leszerelés után a győri szemináriumban (papnevelő
intézetben és teológiai főiskolán) tanultam öt évig. Ezután Dr, Paskai László
akkori veszprémi püspök 1981. június 18-án szentelt pappá a veszprémi
székesegyházban. A következő vasárnap volt az újmisém a Szent Margit
templomban, ahol az ünnepi „segítőm”, „kézvezetőm” Csere Sándor volt (előző
vasárnap ünnepeltük az ő ezüstmiséjét), ünnepi szónokom pedig esztergomi
ostályfőnököm, Teodóz atya volt.
Ezt követte mozgalmas másfél év. Első állomáshelyem siófok
volt, aztán ezt követte Balatonfüred, majd a veszprémi Szent László plébánia,
ill. Berhida és Ajka, mint kápláni helyek. Akkoriban szinte természetes volt,
hogy sokat helyezték a
káplánokat. 1983 február 2-ára kaptam a bakonynánai
plébánosi kinevezést. Hamarosan ezután a haláleset miatt megüresedett szápári
plébániát is rám bízta a Veszprémi Egyházmegye akkori püspöke, későbbi első
érseke: Dr. Szendi József. Mivel mind a mai napig ez a terület van rám bízva,
itt ért a pappá szentelésem 25. évfordulója. Ahogy a házasságban a 25 éves
jubileumot ezüst-lakodalomnak nevezik, úgy a pap számára ez az ezüstmise.
Ekkor ünnepi körülmények között történik a hálaadás Istennek az elmúlt 25 év
minden kegyelméért, aminek erejében sikerült helytállni a papi pályán, és
kivédeni a nehézségeket, buktatókat.
Ez a jubileumi ünnepség volt Bakonynánán 2006. június 17-én.
Szokás erre az alkalomra is vendég-szónokot hívni, mint az újmisére. Mivel az
újmisés szónokomat, osztályfőnökömet két éve eltemettük, így az újmisés
kézvezetőmet, az éppen aranymisés (50. évfordulós) paptársamat kértem fel a
jubileumi misém prédikátorának. Jelen voltak ezen az ünnepen: édesanyám,
bátyám és családja, számos paptestvér, és a plébánia hívei. Ezúton is hálásan
köszönöm mindenki imáját, jelenlétét, hogy együtt ünnepeltek velem. Köszönöm a
szép szentmisét, amit az énekléssel tettek még felemelőbbé a kóruson éneklők.
Külön köszönöm az ünnep megszervezését és magas szintű lebonyolítását Horváth
Annamária hitoktatónak, aki egyben kántorunk és érseki megbízással
megerősített lelkipásztori kisegítő, Jézus elkötelezettje.
Az ezüstmisét követően agapéra („szeretetlakomára”) hívtam a
jelen levőket, hogy az ünnepség a fehér asztal közösségében folytatódjon.
Méltó dolog a Úr asztalánál való ünneplést a „fehér asztalnál” folytatni, ill.
befejezni.
Szokás az is, hogy a papszentelés alkalmával a szentelendő
jelmondatot, (általában szentírási) idézetet választ magának. Én Lukács
evangéliumából, Zakariás énekéből (ami Keresztelő Szent Jánosról Szól)
választottam egy részt, az 1. fejezet 76. vers részletét. Talán azért, mert
ezt látom az igazi, átfogó papi feladatnak, és így a mostani emlékképre is ez
került: „Az Úr előtt jársz, egyengetni az Ő útját”.
Horváth
Lajos
bakonynánai c. esperes-plébános,
EZÜSTMISÉS
