Gyermeknap az óvodánkban!
![]()
Az ide idei évben is
megrendeztük óvodánkban a gyereknapot. A gyerekek szüleikkel együtt érkeztek az
óvodába, ahol gipsz figurafestés, üvegfestés, arcfestés, gyöngyfűzés várta őket.
A kézműves foglalkozások után a szülőkkel közösen csapatokat alkotva játékos
vetélkedőt szerveztünk a gyerekek számára. Az izgalmas, vidám versengésbe hat
csapat kapcsolódott be. A feladatok között volt mesetotó, lufifujás, süti evés,
üdítőivás, puzzlekirakás, daléneklés, gyerekhangok felismerése és kötélhúzás is.
A délután folyamán „A három kismalac” című mesét nézhették meg a gyerekek
bábelőadás formájában. A tartalmas délutánt tombolával zártuk, így egyetlen
gyerek sem távozott üres kézzel a gyereknapról.
A gyereknap után szerveztük meg kirándulásunkat a győri
Xantusz János állatkertbe. Az egész napos kirándulásba játszótéri játékot, közös
ebédet iktattunk be. A barátságos, gyermekközeli állatkert és az ott élő állatok
(törpevíziló, zebra, zsiráf oroszlánok különböző majmok, aligátorok, papagájok
bivalyok stb.) elnyerték a gyerekek tetszését. Bízunk abban, hogy a tartalmas
programokkal színesíteni tudjuk a gyerekek óvodánkban eltöltött hétköznapjait.