A Mikulás nap eseményei az iskolában


     

December 6-a talán az egyik legjobban várt ünnep a gyerekek számára. A hagyomány szerint ekkor látogat el a Mikulás hozzánk, és lepi meg a gyermekeket ajándékkal.
    December 6-a iskolánkban mindig kiemelkedő eseményeket tartogat. Így volt ez idén is. Mikulás napja ebben az esztendőben szerdára esett. Ezen a napon – a tanulók nagy örömére – nem volt tanítás az iskolában. Volt helyette sok minden más. A foglalkozások  fél kilenckor kezdődtek. Az alsósok apró ajándéktárgyakat készítettek, kézműves termékek elkészítésével foglalkoztak, a gyertyaöntéstől a legkülönfélébb – komoly kézügyességet igénylő – ajándékok készítéséig, amint azt az eseményről készült fotók is mutatják.
    A felsősök ugyancsak sok program közül válogathattak. A kultúrotthonban egy kis csapat tésztagyúrással, sütéssel foglalkozott Nagy Kati néni és Teca néni közreműködésével, és vezetésével. Mézeskalács figurákat készítettek. Még a fiúk is kivették részüket a tésztagyúrásból. Az iskolában ezalatt a többiek ügyes kézimunkával szárazvirágokból, tobozokból készítettek ajándéktárgyakat, a másik csoport hímzéssel foglalkozott, és a sportból is kivehették részüket azok, akik máshol nem találtak maguknak foglalatosságot. Asztalitenisz, sakk, asztali foci (csocsó) volt a kínálat. Az elkészült ajándéktárgyakat a december 10-én megrendezendő falukarácsonyi ünnepség és vásár keretében értékesítik, a bevétel pedig a diákönkormányzat kasszáját gyarapítja majd.
    A foglalkozásokat követően az alsósok a német teremben gyülekeztek a versmondó versenyre. Rövid várakozás után várva-várt vendég érkezett hozzájuk a Mikulás személyében, aki krampuszai kíséretében érkezett a terembe. Ajándékot is hozott magával, minden gyerek egy-egy csomagot kapott tőle, amelynek természetesen nagyon örültek. Az ajándékosztás után a Mikulás krampuszaival együtt távozott, de előtte még ígéretet tett arra, hogy ha jók lesznek, jövőre ugyancsak ellátogat hozzájuk. Eközben a felsősök osztályfőnökeiktől vehették át a Mikulás által előzőleg átadott ajándékcsomagokat. Ők is örültek az ajándéknak. Ezután az érdeklődők filmet nézhettek a technika teremben.
    A versmondó versenyen komoly felkészültségről tettek bizonyságot a tanulók. Sok szép produkciónak tapsolhatott a lelkes közönség.
    Összességében véve, elmondhatjuk hát, hogy eseménydús volt ez a nap, amely a Mikulásvárás jegyében, aktívan telt mindannyiunk számára. Ha a Mikulás és segítői is úgy akarják, jövőre megismételjük.

Fürst Gábor

   

       December 6. iskolánkban       

            

Idén Mikulás napján december 3-án az iskolában nem tanultunk, hanem egyéni programok voltak. Fél kilencre kellett menni. Ekkor volt a gyülekező, és Forsthofffer István tanár bácsi elmondta, hogy hogyan fog várhatóan zajlani ez a nap. Lehetett képeslapokat varrni, cserepes virágot készíteni, mézeskalácsot sütni, gyertyát önteni, sőt pinpongozni, csocsózni, malmozni és sakkozni is. A gyülekező után mindenki elment abba a terembe, ahol az őt érdeklő foglalkozás volt. Ezek után 11 óra körül kezdődött a karácsonyi versmondó verseny. Mindenki, akit érdekelt a verseny, és a szavalók bevonultak a német terembe. Nóra néni beszédével kezdődött. Az elsősök kezdték, és a nyolcadikosok fejezték be. Ezek utána kicsik nagy örömére megérkezett a Mikulás. Kaptunk tőle szaloncukrokat, és mindenkit megajándékozott egy-egy csomaggal

Hegedűs Gabriella