Bakonynánai óvodásokkal a Tropicariumban


           

            

    Október 21.-ét, szombatot már nagy izgalommal várták óvodásaink, türelmetlenül számolták a napokat: vajon hányat kell aludniuk  míg végre elérkezik a kirándulás napja. Az idén első ízben szerveztünk olyan utat, amelyre a szülők is elkísérhették óvodás gyermekeiket. Az érdeklődés nagy volt, egy-egy kisgyermeknek a szülők mellett a testvére, a nagymamája is jelezte résztvételi szándékát; így két busszal indultunk a fővárosba.
    A Budapesten található Tropicarium 2000. óta várja a látogatókat. Ez a fajta állat- és növénytár egy Svédországban élő magyar üzletember: Farkasdy Károly nevéhez fűződik. A kiállítás magába foglalja a hazai halak, a trópusi esőerdőkben élő állatok és a tengerek, óceánok mélyében lakó élőlények bemutatását. Az állatok köré igyekeztek az eredetihez mindinkább hasonló környezetet varázsolni, hogy mind az ott látható élőlények, mind a látogatók jól érezzék magukat.
    A hazai Tropicarium arra is vállalkozott, hogy Magyarország folyó- illetve állóvizeiben található élőlényeit is bemutassa, így a horgászatot kedvelő, vagy a halak iránt érdeklődők felismerhették a környező tavakban élő halfajokat, sőt ezeknek egy-egy kapitális példányát is.
    Izgalmas rész az esőerdő lakóit bemutató helység. A buja növényzet, a villámlás, mennydörgés, a negyedóránként eleredő langyos trópusi eső és az azt követő ködfelhő valóban azt a képzetet kelti bennünk, mintha valódi esőerdő fahídján sétálnánk. Az apró selyemmajmok előttünk cikáznak egyik indáról a másikra. A félelmetes Boa kígyókat a terrárium biztonságos fala előtt csodálhattuk. A közel 2,4 m hosszú aligátort cseppet sem zavarta a feje fölött közlekedő látogatók zsibongó hada. A hüllő és rovarházban óriási sarkantyúteknősöket láthattunk, melyek páncélját meg is simogathatták a gyerekek.
     Az állat és növénygyűjtemény létrehozói kis ismertető-szigetekkel is hozzájárulnak ahhoz, hogy a látogatók még több ismeretet szerezzenek az ott bemutatott élőlényekről. Arra gondoltak, hogy pl:ha a félelmet keltő madárpók, vagy skorpió legfontosabb tulajdonságait meghallgatjuk, a viszolygásunk talán kissé alábbhagy.
    A dekoratív akváriumok számos édes- és sós vízű halat befogadnak: piranják, delfinfejű halak, diszkoszhalak, vitorláshalak, a mesékből ismert vidám  bohóchalak a lakóik Afrika nagy tavaiból.
    A legnagyobb érdeklődést természetesen a cápák akváriuma keltette, hiszen itt a látványalagútban közvetlenül a fejünk felett úsztak el a 2,5 m hosszú cápák, valamint az őket körülvevő halraj. Ez a medence 1,4 millió literes, 4 m mélységű, így érthető, hogy még ezek a nagy méretű állatok is jól érzik magukat benne. Hetente kétszer, alkalmanként 12-15 kg-nyi tengeri hallal táplálják a ragadozókat. Az akvárium óriási üvegfalán keresztül, kényelmesen padokról, kellemes zenét hallgatva többen, még hosszú időn keresztül csodáltuk volna ezt a kis tengerrészletet.   
    A rája simogató kedvelt helye a gyermekeknek, a medence oldalán kialakított alagútba bújva közelről szemügyre vehették az akvárium alján pihenő angyalarcú rájákat, de voltak olyan szerencsések, akiknek sikerült megérinteni is őket. A türelmesebb vendégek látták, ahogyan délben a gondozók megetették az állatokat, illetve a látogatók is kivehették a részüket pl: a ráják táplálásában.
    A gyönyörű környezetben nem csak az állatok, de a ritka egzotikus növények is jól érzik magukat: a különböző pálmafajok,a húsevő növények, a broméliák kedvükre burjánoznak a számukra megfelelő klímában.
    A kirándulásnak köszönhetően néhány órára mi is bepillanthattunk az esőerdők sűrűjébe, a tenger mélyére, megismertük távoli vidékek növény és állatvilágát. Biztos vagyok benne, hogy gyermeknek és felnőttnek egyaránt élménydús, rengeteg új ismeretet nyújtó, interaktív- több érzékszervet megmozgató látogatásban volt részünk. Köszönjük a Német Kisebbségi Önkormányzatnak hogy az óvodások utazási költségét átvállalta, lehetővé téve ezzel minden kisgyermek számára, hogy ezt a felejthetetlen élményt átélhesse.