"ŐSZINTÉN BEVALLOM, KELLEMESEN CSALÓDTAM EBBEN A KUPÁBAN"


    Nagy sikert aratott az első alkalommal megrendezésre kerülő Bakonynána Kupa. A tornán a tervezett tízzel ellentétben „csak” kilenc csapat vett részt, ám a hangulat így is remek volt.
    Az előkészületek során kérdésessé vált, vajon elkészül-e az öltöző, de szerencsére minden rendben ment, a pályát a lányok és a vállalkozó kedvűek kitakarították, az öltöző felújítása is befejeződött.
    A nagy napon már csak az utolsó simításokat végezték el a szervezők. A csapatok lassan megérkeztek, kezdetét vette a Kupa. A lányok első körben 2 csoportban mérték össze tudásukat. Láthattunk nagy eséseket, szép passzokat, és remek összjátékot is. Miután a mérkőzések lezajlottak, a 11-es rúgó bajnokság következett. Itt az oroszlányi Budai Bianka bizonyult a legjobbnak. Közben az ebéd is elkészült, a helyosztók alatt már lehetett falatozni, a pálya többi részén, pedig a kicsik próbálgatták szárnyaikat. Az újabb meccsek után a szervezők hozzáláttak az összesítéshez, majd kihirdették az eredményt. A harmadik helyet Csetény, a másodikat Zirc csapata szerezte meg, míg az abszolút győztes Ajka/Padragkút lett. (A hazai csapat az ötödik helyet harcolta ki magának.) Kiosztották még a gólkirály és a legjobb mezőnyjátékos címeket is. A gólkirály a zirci Szóka Orsolya, míg a legjobb mezőnyjátékos a hazai Hegedüs Gabriella lett. A kupák és egyéb jutalmak kiosztása utána Martinek János olimpiai és világbajnok osztotta meg az érdeklődőkkel sikerének titkát. A résztvevők közben hazaindultak, és megígérték: Jövőre, Ugyanitt, Veletek?

Patonai Kata