ENDUROSCROSS BAJNOKSÁG 2008 BAKONYNÁNA


 

        A MAMS 2008-as Endurocross alap versenykiírása szerint, immáron, második alkalommal került sor 2008. 06. 1-én az országos motocross bajnokság lebonyolítására Bakonynánán. A nyolc kategóriában 183 versenyző rajtolt. Zirc térségi versenyzők is rajtoltak: Bittmann Zsolt, Hanick Zoltán, Murai Norbert, Somogyi Tibor. A nyolc kategória első hat helyezettjein kívül díjazták még a „leggyorsabb versenyzőt” , Tudor Bob-ot. Bőven ezer felett volt a szurkolók száma is. Mint azt a szervezőktől Kalincsák Mihálytól és Fenyvesi Ferenctől megtudtam, a helyszín, az erdővel övezett környék, kuriózum a versenyzők és a szurkolók számára. A terepet a versenyzők kiválónak minősítik. A pálya kijelölése minden évben másik nyomvonalon történik, hogy kíméljék a környezetet. Ezzel is szeretnék elérni a vadásztársaság erkölcsi támogatását.
    Példaértékű volt látni azt, ahogyan az azzal megbízott emberek összeszedték a díjkiosztás előtt a több zsáknyi szemetet, majd a díjkiosztást követően Kalincsák Mihály szervező újból felhívta a versenyzők figyelmét arra, hogy ezen a pályán környezetvédelmi szempontok miatt az edzés továbbra is tilos.

 

Sné

 

További képek az eseményről...