A bakonynánai
németek kitelepítésének

60. évfordulójára rendezett megemlékezés
A
60 évvel ezelőtt kitelepített németek elűzetésének és a szlovákiai magyarok
betelepítésének 60. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak 2008.
január 26.-án Bakonynánán.
Az ünnepélyre több neves, köztük még ma is élő Németországba kitelepített vendéget meghívtak a szervezők. A megemlékezés a római katolikus templomban megtartott ünnepi szentmisével kezdődött, melyet Dr. Márfi Gyula Veszprém megyei érsek celebrált.
Az évforduló alkalmából a bakonynánai kisebbségi önkormányzat elnöke Simonné Rummel Erzsébet „Isten veled szülőföldem, Te voltál a mindenem, az életem-címmel emlékfüzetet szerkesztett. A kiadványt a még élő áldozatok és szemtanúk visszaemlékezéseinek összefűzéséből, és hiteles levéltári dokumentumokra támaszkodva készítette el a szerkesztő. A szentmisét követően az emlékfüzet bemutatására került sor.
A kitelepítés áldozatai, és a Szlovákiából hazánkba áttelepített családok előtti tisztelgés jeleként, a jelenlévő vendégek, szervezetek képviselői, megkoszorúzták a templom előtti, a kitelepítés 50. évfordulójára állítatott emléktáblát.
A tragikus események dokumentumaiból, fényképekből „Isten veled szülőföldem” –címmel kiállítást szerveztek a Művelődési házban. A kiállítást Lasztovicza Jenő a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő nyitotta meg.
A megemlékezésen nagy számban vettek részt a meghívott vendégek, az áldozatok családtagjai a helyi lakosság.
Klesitz Gabriella
További képek az eseményről...

Megemlékezés a bakonynánai németek kitelepítésének és
a szlovákiai magyarok áttelepítésének 60. évfordulóján
2008. január 26.
Felnőtt egy generáció úgy ebben az országban, hogy a XX.századi magyar történelem magyarvonatkozású eseményeit nem ismerik. Ezen események közé tartozik a világháborút követő kisebbségpolitika miatt elszenvedett embertelen üldöztetések sorozata is. Ide sorolható a magyarországi svábok belföldi és szibériai munkatáborokba hurcolása, majd Németországba történő elűzetésük. A rendszerváltásnak köszönhetően, az 1990-es évek elején, már a történészek előadásainak egyre gyakoribb témakörévé vált a kisebbségek háború utáni kollektív üldöztetése. Egyre több túlélő nyilatkozata látott napvilágot. A kitelepítés 50. évfordulóján már egyre több közösség és önkormányzat felvállalta, hogy az évfordulóra hazahívja az érintetteket, és emléktáblát avattak az áldozatoknak. Ez megtörtént Bakonynánán is 1998-ban. A következő években kisebbségpolitikusaink a történettudományok képviselőivel azon szorgoskodtak, hogy elérjék a magyar kormány bocsánatkérését, valamint, hogy elismerjék azt, hogy a magyarországi németek elűzetésének felelősei az akkori magyar kormány volt. A bocsánatkérésre 2007. november 16-án került sor a magyar parlamentben. Dr. Szili Katalin nyitó és záróbeszéde, Dr. Norbert Lammert, a Német Bundestag elnöke, Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal vezető minisztere, Dr. Kállai Ernő, nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, írók, túlélők hozzászólásain túl, Dr. Glatz Ferenc akadémikus és Dr. Tóth Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatóhelyettese előadásaikban alátámasztották a magyar történelem e sötét bugyrának eseményeit. Hasonló megemlékezésre került sor a szlovákiai magyarok áttelepítésének 60. évfordulója kapcsán B.pesten, már 2006-ban.
A parlamenti eseményt követően kértem fel Dr. Kovács Ágnest a készülő bakonynánai emlékfüzet előszavának megírására. A felkérésnek szívesen eleget tett.
Már korábban felkértük mi is a kitelepítetteket, hogy írják meg visszaemlékezéseiket. Ezen visszaemlékezésekből és levéltári dokumentumokból áll össze az emlékfüzet, melyet helyben, a sváb elűzetés és a szlovákiai magyarság áttelepítésének 60. évfordulója tiszteletére rendezett szentmisét követő emlékkiállításon vehettek át az érintettek és a lakosság. Január 26-án együtt érző és emlékező emberekkel telt meg a templom. Fiataljaink felolvasták a szülőföldjüket elhagyni kénytelen családok neveit, 58 (45 + 13) gyertyát gyújtottak minden család emlékére. A szentmisét Dr. Márfi Gyula érsek celebrálta. A szentmise végén az emlékfüzet szerkesztője (Simonné R.E.) röviden vázolta a füzet megjelentetésének és a visszaemlékezések fontosságának tényét. A kitelepítési emléktáblánál Mór-Czepek Kornélia köszöntötte a megemlékezőket, majd fiataljaink nevében Horváth Ágnes verssel emlékezett a tragikus eseményre. Ezt követően Kropf Miklós polgármester és Heilig Ferenc, a Megyei Német Önkormányzatok irodavezetője mondott beszédet. Koszorúzással folytatódott a megemlékezés. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg a Kulturotthonban az emlékkiállítást, aki hangsúlyozta, nagyon fontos az,hogy az utókor tisztán lássa a múlt eseményeit, és tanuljon hibáiból.
Simonné R.E.
Köszönet érte!
Szívet, lelket mélyen megérintő, igényesen megrendezett „visszaemlékezést” tartottak Bakonynánán. Emlékeztek a 60 éve kitelepített svábokra és Szlovákiából áttelepített magyarokra, akik közül kevesen élték meg ezt a napot. A szentmisével kezdődő, kiállítás megtekintésével, műsorral és állófogadással folytatódó emlékezésben mindvégig hangsúlyt kapott az „élőkért és holtakért” való emlékezés, akik közül soknak életét megkeserítette, megrövidítette az átélés. Mindazoknak hálásan megköszönöm, akár vidékiek, akár nánaiak, akik szervezésükkel, szereplésükkel, vagy bármilyen segítséggel széppé tették ezt a napot! Rohanó világunkban mindenki szabad idejét áldozta, de megérte! Az emlékezés tartalmában, megrendezésében benne volt a „Hit, remény, szeretet és béke!” Örömmel tölt el, hogy ilyen tanítványaim voltak. Végül mindenkinek jó egészséget, jó munkát kívánva az „élők és holtak” nevében is megköszönöm
Erna néni