NÁNA NEVŰ TELEPÜLÉSEK TALÁLKOZÓJA - FELSŐNÁNA
2008. szeptember 6.-án megrendezésre került a már hagyományosnak mondható Nána nevezetű települések találkozója. (Alsónána, Bakonynána, Felsőnána, Kisnána, Nána, Tiszanána). A vendéglátó település ezúttal Felsőnána volt. A korábbi éveknek megfelelően minden faluból/községből érkeztek látogatók a vendéglátó településre. Sokan ismerős arcokkal találkoztak, akik már ismerték egymást az előző években megrendezett találkozókról. Az érkezést követően a polgármester köszöntötte a vendégeket. Az ünnepélyes fogadás és a reggelit követően közösen megtekintettük a falu nevezetességeit, majd a program a település határában, Tolna megye geometriai középpontjában folytatódott tovább, ahol motocross verseny, focibajnokság, stb. került megrendezésre. A délutáni órákban a találkozón megjelent polgármesterek röviden bemutatták az általuk képviselt települést, ismertették rövid történetüket, helyi nevezetességeiket. A nap végén mindenki kellően elfáradva, és élményekben gazdagon indult haza.
