NEMZETISÉGI NAP BAKONYNÁNÁN


   

    A október 12-én Bakonynánán a Német Kisebbségi Önkormányzat Nemzetiségi napot tartott. Az előkészületek már hetekkel előtte megkezdődtek. Nagy izgalommal vártuk a nagy napot, vidékről is hívtunk csoportokat. Felléptek: a Német Nemzetiségi óvoda , a bakonynánai Német Nemzetiségi Iskola diákjai, akik  nemzetiségi táncot  és egy  német nyelvű színdarabbal készültek- ,  a  Vadrózsa asszonykórus Lókútról,  a  márkói asszonykórus, a bakonynánai Edelweiß dalkör,  valamint a  bakonynánai és gyulafirátóti harmónikások és a pusztavámi  Weinstein fúvószenekar.

    A meghívottakat az Általános Iskolában fogadtuk házi süteményekkel, itallal. Majd onnan harmónikaszó kíséretében indultak le a Kultúrotthonba, ahol a nézőközönséget már zeneszóval szórakoztatta a pusztavámi fúvószenekar. Az ünnepséget a bakonynánai Edelweiß dalkör nyitotta meg a német nemzetiségi himnusszal. Ezek után pedig a színesebbnél színesebb programok következtek.

    A műsor után a fellépők a  közösségi helyiségben  megoszthatták egymás között a nap vidám pillanatait, tapasztalatot cserélhettek, majd hidegtál és ital várta őket.

Köszönjük a Német Kisebbségi Önkormányzat szervezőinek és a fellépőknek ezt a felejthetetlen délutánt!  

 

 

További képek az eseményről...