Gajatour 2009


 

     Immár második alkalommal került megrendezésre 2009. május elsején a Gajatour elnevezésű kerékpáros túra. A kerékpárosok Bakonynána – Dudar – Csetény – Tés – Bakonynána, útvonalon haladtak. A táv kb. 30 km. Két kategóriában indultak: felnőtt, illetve gyermek (12 év felett). A versenyzők előtt felvezető autó ment, illetve, az utolsó versenyző mögött kísérő autó haladt. Ha esetleg valakinek a kerékpárjával történik útközben valami, tudjanak neki segíteni vagy netán nem készült fel kellően a távra, itt elsősorban a fiatalabb kerékpárosokra gondolok, gond nélkül, biztonságban hazaérjenek. Idén 23 induló volt. 9 órától volt a nevezés a kultúrháznál, 10 órakor indult a nagy hajrá. A mezőny nagy része egy óra alatt célba ért. A rajt és a cél is a bakonynánai kultúrháznál volt. Az elsőknek Kropf Miklós polgármester adta át a díjakat, melyek Bakonynána történetét leíró könyvek, illetve a sváb ételek elkészítéséről szóló szakácskönyv volt. A kerékpárosok a frissítőállomáson ásványvizet kaphattak, a célba éréskor a Sz.M.K. tagjai zsíros kenyérrel, ásványvízzel várták őket. Minden résztvevő emléklapot kapott. Reméljük, ha a későbbiekben erre az emléklapra rápillantanak egy nagyon kellemes, emlékekkel teli nap jut  eszükbe. Ha közönség díj is lett volna, azt minden bizonnyal Bohon Gabriella, a helyi iskola testnevelő tanára kapta volna meg. Örvendetes, hogy a vidéki résztvevőkön kívül (Budatétény, Pétfürdő, Zirc,Stb.) bakonynánai felnőttek és gyerekek is részt vettek. A jövőben bízunk abban, hogy rendszeres és népszerű programmá válik kis falunkban ez a túra.

 

Ifjúsági kategória nyertesei

I.:Kerner Bence 

II.: Scheinbenhoffer  Bencze

III.: Nunkovics József

Felnőtt kategória nyertesei

 I.: Redling Béla 

 I.: Redling Béla 

III.: Tóbiás S ándor

 

További képek az eseményről...

 

Németh Zsuzsanna