GYERMEKNAPI RENDEZVÉNYEK AZ OVIBAN


      Óvodánkban május 27.-én tartottuk hagyományos gyermeknapi rendezvényünket, amely minden szempontból eltért az óvodai élet szokásos hétköznapi rendjétől. A tízórait a szabadban fogyasztottuk el, majd a délelőtt folyamán kézműves foglalkozásokra invitáltuk csemetéinket, akik kalóztérképet, gyöngyből kedves méhecskét, csipeszfigurákat készíthettek. Az igazi szenzáció azonban az ugráló vár volt, amely egész nap állta a gyerekek fáradhatatlan mozgásigényének kielégítését. A délelőtt zárásaként „A róka és a kiskakas” című mesét dramatizáltuk el a gyerekeknek.
   
Az udvaron elfogyasztott ebéd után a szülőkkel együtt lehetett folytatni a barkácsolást: sokan próbálták ki az üvegfestést, tobozból baglyot, gyöngyből nyakláncot, karkötőt, deco- text technikával szalvéta képet készítettek.
    Igazán nagy élmény volt ovisaink számára a lovas kocsikázás, a póni, a bájos kiscsikó elvarázsolta a gyerekeket. Volt akinek annyira tetszett, hogy többször is ledöcögött a falu végére és akár még Attila helyét is szívesen elfoglalta volna a bakon. Két anyuka vidám lufi figurákat hajtogatott minden kisgyermeknek, majd arcfestéssel varázsoltunk a gyerekekből  kedvenc rajzfilmfigurájukat, állatokat.
    Szeretnénk megköszönni a lelkes szülők, a közreműködők segítségét abban, hogy ez a nap csak a gyerekekről, a játékról, a felszabadult örömről szólhatott, és még apró ajándékokkal is meg tudtuk örvendeztetni őket.
    Másnap hajókirándulásra indultunk óvodásaink középső és nagycsoportosaival. Tihanyból Balatonfüredre ringatóztunk a „Lelle” nevű hajón, ami nagy izgalmat jelentett azok számára, akik még nem utaztak hajón. Miután kikötöttünk a füredi mólón fagylaltoztunk, majd etettük a hattyúkat és a Tagore sétányon csodáltuk a fűben pihenő vadkacsákat. Hazafelé –akik még nem fáradtak el- a csopaki játszótéren próbálták ki ügyességüket, bátorságukat a szépen felújított játékok között.
    Külön öröm volt számunkra, hogy mindkét rendezvényt szép időben tudtuk megvalósítani és ezekkel a programokkal két színes, tartalmas napot biztosíthattunk a gyermekek számára. 

Róthweil Judit