|
|
|
|
Testvértelepülés, Jade - Németország... |
|
|
| „2000.
év
őszén a németországi,
alsószászországi tartomány
néhány önkormányzatától
meghívás érkezett több Vértes
környéki és bakonyi német nemzetiségi
településhez azzal a céllal, hogy
testvértelepülési kapcsolatot szeretnének
kialakítani a későbbiekben. Ennek a
meghívásnak eleget téve, 2001. év
tavaszán
több település is eleget tett. A bakonynánai
önkormányzatnak csak arra volt
lehetősége, hogy szándékát levélben
közölje. Még ezen a tavaszon
felnőttképzési és önkormányzati
delegáció érkezett Magyarországra,
elsősorban
azzal a céllal, hogy testvértelepülést
keressenek a jadei önkormányzat számára,
ill. hogy az alsószászországi
felnőttképzés mintájára a jelzett
térségekben
elősegítség a felnőttképzést.
|
 |
Rövid
villámlátogatás keretében
Bakonynánára is
ellátogattak. A látogatás végén,
legnagyobb meglepetésünkre közölték, hogy
ha
ez a bakonynánai vezetésnek is megfelel, ők, a jadei
önkormányzat képviselői, a
bakonyi települések közül
Bakonynánát választanák jövőbeni
testvértelepülésüknek. Ezt egy szóbeli
meghívással azonnal meg is erősítették.
„Háztűznézőbe” készültünk.
2001. augusztus 6-án három fő (Hornyák Elek, Nagy
Katalin, Simonné Rummel Erzsébet) utazott
Németországba. A jadei polgármester és
segítői gazdag programot szerveztek annak
érdekében, hogy minél többet
láthassanak az önkormányzathoz tartozó
térségből. Megismertették a
küldöttekkel a civilszervezetek életét,
betekintést nyerhettek az intézményi és
civil emberek életébe is. Ezeket az
élményeket, benyomásokat
természetesen ismertették a bakonynánai
lakossággal, ill. képviselőtestülettel,
akik ezt követően úgy döntöttek, hogy
ápolni kell a kialakult
kapcsolatot. Ennek következményeként még
október 4-én megérkezett a jadei
önkormányzati térségből 34 fő
részvételével a „Schweiburgi zenekar”
településünkre.
Az egyhetes itt tartózkodásuk alatt a vendégek
családoknál szálltak meg. A falu
lakosságával karöltve az önkormányzat
és a N.K.Ö. igyekezett hasznos
programokat szervezni számukra, melyek egyben arra is jók
voltak, hogy két
különböző népcsoport minél többet
megismerjen egymás életéből,
kultúrájából.
Ilyen volt pl. a szüreti felvonulás, vagy a német
mintára itt, Bakonynánán
először megrendezett „lampionos felvonulás”.
Innen, szinte egyenes út vezetett
ahhoz, hogy írásban is rögzítse a
bakonynánai és a jadei önkormányzat a
testvértelepülési szándékot. Erre
2002. év augusztusában került sor, amikor is
40 fős csapattal, autóbusszal nekivágott
Bakonynána apraja – nagyja az útnak,
hogy személyesen is megismerkedhessenek egy tőlünk
távoli, számunkra szokatlan
tájjal és az ott élő emberekkel. Ez
maximálisan sikerült is. Hivatalosan is
aláírásra került a két
önkormányzat közti,
testvértelepülési kapcsolat
felvételi szándékát
megörökítő okirat. Azóta is
kölcsönösen látogatja egymást a
két önkormányzat lakossága.
Örömünkre szolgál, hogy az
észak-német
emberek kellemesen csalódtak bennünk.” A
partnerkapcsolat révén a tíz év alatt
6-szor
utazott Németországba bakonynánai csoport,
valamint 6-szor érkezett
hozzánk németországi csoport. Magyarország
UNIO-ba lépését is egy négy fős
jadei delegációval ünnepeltük
településünkön, továbbá 2003-ban
turistacsoport is érkezett hozzánk. 2011.
júliusában ünnepeltük Jadeban a
partnerkapcsolat tíz éves
évfordulóját. 2012-ben Bakonynánán
fogjuk megünnepelni
a 2002-ben hivatalossá tett
testvér-települési kapcsolat tíz éves
évfordulóját. |
|
|
|